2014. május 9., péntek

34. Fejezet Talán van valami terved?

Kórházban vagyok. Megpróbálom megmenteni a testvérem életét. Sikerül vajon? Remélem. Nekem már csak Ő maradt. De miért is vagyok kórházban és mióta? Egyáltalán mennyi idő telet el Dr. Twen-nel való első találkozásunk óta?

                * 2 hónappal korábban * 

Reggel kicsit álmosan ébredtem. Niall békésen szuszogott még mellettem. Szegénykém, annyira sajnálom. Nem ilyen barátnő kell neki, mint én. Szeretem, de már nem vagyok benne biztos, hogy szerelemből. Lehet, hogy csak barátilag. Este, amikor bejött és azt mondta, hogy szakítunk kicsit meglepett, azt hittem Ő akar velem szakítani, viszont mikor bebújt mellém az ágyba szorosan magához ölelt. Gyengéd csókokat lehelt a nyakamra, majd míg el nem aludtam a hajamat simogatta. Talán még mindig ugyan úgy szeretem, mint eddig csak kevés az idő.
Komótosan felkeltem ügyelve, hogy a szőkeség nyugodtan fortyoghasson még. De komolyan, hogy tudod valaki így aludni? A fürdőben elvégeztem a szokásos teendőket, majd egy egyszerű szettet felvettem és leindultam a konyhába.
Liam már lent volt és készített a reggeliket.
- Jó reggelt! – mosolygott kedvesen, de nekem nem nagyon volt hangulatom hozzá.
- Neked is! Mit csinálsz? – léptem mögé.
- Pár szelet kenyeret. Ott vannak a felvágottak meg zöldségek. Felvágnál pár paradicsomot? – mutatott a konyha másik végébe.
- Persze – először hideg vízben megmostam, majd a célnak megfelelő kést elő kotortam a fiókból.
Remélem, hogy 3 hónap múlva már minden a régi kerékvágásban megy, bár erre, annyira kevés az esély, hogy az már siralmas.
-Hé, Natasa. A kezed! – vette ki a kezemből a kést, a kezemet pedig  hideg víz alá tette. Kicsit megcsúszott a kés a kezemben és elvágtam az ujjamat.
- Merre jársz? – nézett rám fürkészően.
- Csak elbambultam – vágtam rá gyorsan.
Szerencsére nem volt túl mély a vágás, de azért kaptam rá egy tapaszt. A reggeliben nem segítettem tovább, vagyis inkább nem segíthettem, mivel Liam szerint önveszélyes vagyok. Szóltam volna, hogy csak, mert elvágtam az ujjamat, még jól vagyok, de akkor hazudtam volna és amúgy sem volt erőm magyarázkodni.
Felmentem az emeletre és elkezdtem lassan ébresztgetni a többieket. Úgy is mire felébrednek kész a reggeli.
Először Zayn-hez mentem. A szobába belépve megcsapott valamilyen férfi dezodor illata. Tisztára zaynes. Lassan oda mentem az ágya mellé és szólongattam.
- Jó reggelt! – mondjuk elég halkan, mondhattam, így hangosabbra vettem – Jó reggelt Zayn !! – kicsit rázogattam is.
- Mmm, mi van? – dugta ki a fejét a takaró alól.
- Reggel van, és mire összekapod magad kész a reggeli! – mosolyogtam rá.
- Ja, jó. Akkor mindjárt kelek – és magára húzta a takarót. Majdnem kiléptem az ajtón, amikor utánam szólt.
- Igen? – fordultam vissza.
- Neked is jó reggelt – mosolygott kómásan, mire elnevettem magamat.
Most Harry szobáján van a sor. Mikor beléptem enyhe meglepetés fogadott. Az ágy tetején ült és laptopozott.
- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva.
- Neked is! – mosolygott vissza.
- Jöttem volna kelteni, de látom te már nagyban kockulsz! – nevetettem el magamat.
- Héé! A rajongóknak válaszolok!
- Ja, az rögtön más! – vágtam ’komoly’ fejet.
Harryt egyedül hagytam a gépével és többi millió rajongóval. Már csak egy embert kell felkelteni, persze csak, hogy még mindig alszik. Niall. Halkan nyomtam le a kilincset, nehogy felébresszem, de már mindegy volt, mert ő is az ágy tetején ült. Nem csinált semmit csak nézett. Előre nézett.
Mikor beléptem felém kapta a fejét. Elmosolyodott. Azok a szemek és az a száj. Mit meg nem tettem volna értük. És most? Most is ölni tudnék értük. Most is annyira szeretem, mint eddig. Most is elő bújnak a gyomromban azok a bizonyos lepkék, ha átölel. Csak egy baj van. Egyre ritkábban történik ilyen. Egyre ritkábban vagyunk kettesben, és egyre ritkábban foglalkozunk egymással. Lassan oda mentem hozzá és felültem mellé.
- Jó reggelt Niall! – néztem mélyen a szemébe.
- Jó reggelt Natasa! – mosolygott rám, majd lassan közeledett, míg végül megcsókolt.
Milyen rég csókolóztunk. Olyan selymes és puha ajkai vannak. Csókunk nem tartott tovább tíz másodpercnél. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézzek.
- Örülök, hogy tegnap átjöttél. Máskor is szívesen ébrednék melletted – simítottam meg az arcát.
- Szívesen jövök máskor is és remélem, akkor majd nem fogsz itt hagyni – simította meg ő is az arcomat.
- Sem itt hagyni, sem elhagyni nem foglak! – ujjainkat összekulcsoltam és most én csókoltam meg.
Csókunk hosszabb volt és vadabb. Teli volt érzelmekkel. Levegő hiányában távolodtunk csak el egymástól. Homlokunkat egymásnak döntöttük.
- Szeretlek! –nézett mélyen a szemembe.
- Én is! – és megszorítottam a kezét, mire hirtelen lenézett.
- Mi történt veled? – utalt a bekötött ujjamra.
- Reggel kicsit ügyetlen voltam. Liam el is küldött a konyhából, nehogy nagyobb kárt tegyek magamban.
- Liam? – nézett furán.
- Igen. Ő már lent volt és a reggelit készítette, amikor leértem. Apropó reggeli. Lassan le kellene menni, mert kész lesz.
- Akkor siessünk! – csillant fel Niall szeme a reggeli szó hallatán.
Mikor leértünk Harry és Liam már az asztalnál ült.
- Zayn biztos visszaaludt – nevettem, mikor leültem.
- Akkor most én jövök! – nézett sunyin Harry, majd eltűnt a konyhába. Később egy pohár vízzel tért vissza és egyenesen Zayn szobája felé vette az irányt.
Pár másodpercig vártunk, majd hallottunk egy nem túl kulturált reggeli köszöntést Zayntől. Harry nevetve jött le, majd, mint aki jól végezte dolgát feltette a lábát a vele szemben lévő székre.
- Ez gonosz volt – mosolyogtam.
- Úgy is hajat akart már mosni – legyintett – viszont nem hinnem, hogy egy hamar lejön, szóval, szerintem hozzá is kezdhetünk.
Hazza tanácsát megfogadva elkezdtünk enni. Még jó, hogy hallgattunk rá, mivel majdnem befejeztük már az evést, amikor Malik lejött a lépcsőn.
- Ezt megjegyeztem Göndörke – nézett szúrósan Zayn Harryre, de ő csak jó ízűen nevetett.
- Mi a ma program? – ült le végül Zayn.
- Meglátogatom Louist – ittam bele a narancsomba.
- Én is megyek! – tette fel a kezét Niall, mire ránéztem, és kedvesen elmosolyodtam.
- Én is! – szólt egyszerre Liam és Zayn.
- Nagyon köszönöm srácok, de most egyedül szeretnék menni! – mindenkit megleptem, de talán Niallt igazán.
- Miért? – nézett rám nagy szemekkel.
- Mert nekem nincs semmi dolgom, ti viszont nagyon elúsztatok a zenéléssel!
- Nem is! – tiltakozott Liam.
- De! Én bemegyek a kórházba, ti meg a stúdióba! Vita lezárva! – mondtam erélyesebben.
- Délután azért mi is benézhetünk, vagy kitiltasz végleg? – nézett rám viccesen Zayn.
- Igen, Zayn ez volt a tervem, kitiltani a kórházból – forgattam a szememet.
- Szóval akkor benézhetünk? – kérdezte meg újból Liam.
- Igen, benézhettek.
***
- És a többiek, hogy vannak? – teszi fel újból a kérdést Louis.
- Jól és hamarosan ők is itt lesznek – mosolygok rá.
- Mit csinálnak?
- Mondtam nekik, hogy nézzenek be a stúdióba – halkultam el.
- Értem – nézett maga elé.
- Figyelj! – fogtam a kezem közé arcát – Mindent megteszek annak érdekben, hogy újra teljes életet élhess! – néztem mélyen a szemébe. Egy ideig csak szomorkásan nézett, majd megszólalt.
- Talán van valami terved?
- Van! –jelentettem ki magabiztosan.