Kórházban vagyok. Megpróbálom
megmenteni a testvérem életét. Sikerül vajon? Remélem. Nekem már csak Ő maradt.
De miért is vagyok kórházban és mióta? Egyáltalán mennyi idő telet el Dr.
Twen-nel való első találkozásunk óta?
* 2 hónappal korábban *
Reggel kicsit álmosan
ébredtem. Niall békésen szuszogott még mellettem. Szegénykém, annyira sajnálom.
Nem ilyen barátnő kell neki, mint én. Szeretem, de már nem vagyok benne biztos,
hogy szerelemből. Lehet, hogy csak barátilag. Este, amikor bejött és azt
mondta, hogy szakítunk kicsit meglepett, azt hittem Ő akar velem szakítani,
viszont mikor bebújt mellém az ágyba szorosan magához ölelt. Gyengéd csókokat
lehelt a nyakamra, majd míg el nem aludtam a hajamat simogatta. Talán még mindig
ugyan úgy szeretem, mint eddig csak kevés az idő.
Komótosan felkeltem ügyelve,
hogy a szőkeség nyugodtan fortyoghasson még. De komolyan, hogy tudod valaki így
aludni? A fürdőben elvégeztem a szokásos teendőket, majd egy egyszerű szettet
felvettem és leindultam a konyhába.
Liam már lent volt és
készített a reggeliket.
- Jó reggelt! – mosolygott
kedvesen, de nekem nem nagyon volt hangulatom hozzá.
- Neked is! Mit csinálsz? –
léptem mögé.
- Pár szelet kenyeret. Ott
vannak a felvágottak meg zöldségek. Felvágnál pár paradicsomot? – mutatott a
konyha másik végébe.
- Persze – először hideg
vízben megmostam, majd a célnak megfelelő kést elő kotortam a fiókból.
Remélem, hogy 3 hónap múlva
már minden a régi kerékvágásban megy, bár erre, annyira kevés az esély, hogy az
már siralmas.
-Hé, Natasa. A kezed! – vette
ki a kezemből a kést, a kezemet pedig
hideg víz alá tette. Kicsit megcsúszott a kés a kezemben és elvágtam az
ujjamat.
- Merre jársz? – nézett rám
fürkészően.
- Csak elbambultam – vágtam
rá gyorsan.
Szerencsére nem volt túl mély
a vágás, de azért kaptam rá egy tapaszt. A reggeliben nem segítettem tovább,
vagyis inkább nem segíthettem, mivel Liam szerint önveszélyes vagyok. Szóltam
volna, hogy csak, mert elvágtam az ujjamat, még jól vagyok, de akkor hazudtam
volna és amúgy sem volt erőm magyarázkodni.
Felmentem az emeletre és
elkezdtem lassan ébresztgetni a többieket. Úgy is mire felébrednek kész a
reggeli.
Először Zayn-hez mentem. A
szobába belépve megcsapott valamilyen férfi dezodor illata. Tisztára zaynes.
Lassan oda mentem az ágya mellé és szólongattam.
- Jó reggelt! – mondjuk elég
halkan, mondhattam, így hangosabbra vettem – Jó reggelt Zayn !! – kicsit
rázogattam is.
- Mmm, mi van? – dugta ki a
fejét a takaró alól.
- Reggel van, és mire
összekapod magad kész a reggeli! – mosolyogtam rá.
- Ja, jó. Akkor mindjárt
kelek – és magára húzta a takarót. Majdnem kiléptem az ajtón, amikor utánam
szólt.
- Igen? – fordultam vissza.
- Neked is jó reggelt –
mosolygott kómásan, mire elnevettem magamat.
Most Harry szobáján van a
sor. Mikor beléptem enyhe meglepetés fogadott. Az ágy tetején ült és
laptopozott.
- Jó reggelt! – köszöntem
mosolyogva.
- Neked is! – mosolygott
vissza.
- Jöttem volna kelteni, de
látom te már nagyban kockulsz! – nevetettem el magamat.
- Héé! A rajongóknak
válaszolok!
- Ja, az rögtön más! – vágtam
’komoly’ fejet.
Harryt egyedül hagytam a
gépével és többi millió rajongóval. Már csak egy embert kell felkelteni, persze
csak, hogy még mindig alszik. Niall. Halkan nyomtam le a kilincset, nehogy felébresszem,
de már mindegy volt, mert ő is az ágy tetején ült. Nem csinált semmit csak
nézett. Előre nézett.
Mikor beléptem felém kapta a
fejét. Elmosolyodott. Azok a szemek és az a száj. Mit meg nem tettem volna
értük. És most? Most is ölni tudnék értük. Most is annyira szeretem, mint
eddig. Most is elő bújnak a gyomromban azok a bizonyos lepkék, ha átölel. Csak
egy baj van. Egyre ritkábban történik ilyen. Egyre ritkábban vagyunk kettesben,
és egyre ritkábban foglalkozunk egymással. Lassan oda mentem hozzá és felültem
mellé.
- Jó reggelt Niall! – néztem
mélyen a szemébe.
- Jó reggelt Natasa! –
mosolygott rám, majd lassan közeledett, míg végül megcsókolt.
Milyen rég csókolóztunk.
Olyan selymes és puha ajkai vannak. Csókunk nem tartott tovább tíz másodpercnél.
Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézzek.
- Örülök, hogy tegnap
átjöttél. Máskor is szívesen ébrednék melletted – simítottam meg az arcát.
- Szívesen jövök máskor is és
remélem, akkor majd nem fogsz itt hagyni – simította meg ő is az arcomat.
- Sem itt hagyni, sem
elhagyni nem foglak! – ujjainkat összekulcsoltam és most én csókoltam meg.
Csókunk hosszabb volt és vadabb. Teli volt érzelmekkel. Levegő hiányában távolodtunk csak el egymástól.
Homlokunkat egymásnak döntöttük.
- Szeretlek! –nézett mélyen a
szemembe.
- Én is! – és megszorítottam
a kezét, mire hirtelen lenézett.
- Mi történt veled? – utalt a
bekötött ujjamra.
- Reggel kicsit ügyetlen
voltam. Liam el is küldött a konyhából, nehogy nagyobb kárt tegyek magamban.
- Liam? – nézett furán.
- Igen. Ő már lent volt és a
reggelit készítette, amikor leértem. Apropó reggeli. Lassan le kellene menni,
mert kész lesz.
- Akkor siessünk! – csillant
fel Niall szeme a reggeli szó hallatán.
Mikor leértünk Harry és Liam
már az asztalnál ült.
- Zayn biztos visszaaludt –
nevettem, mikor leültem.
- Akkor most én jövök! –
nézett sunyin Harry, majd eltűnt a konyhába. Később egy pohár vízzel tért
vissza és egyenesen Zayn szobája felé vette az irányt.
Pár másodpercig vártunk, majd
hallottunk egy nem túl kulturált reggeli köszöntést Zayntől. Harry nevetve jött
le, majd, mint aki jól végezte dolgát feltette a lábát a vele szemben lévő
székre.
- Ez gonosz volt –
mosolyogtam.
- Úgy is hajat akart már
mosni – legyintett – viszont nem hinnem, hogy egy hamar lejön, szóval,
szerintem hozzá is kezdhetünk.
Hazza tanácsát megfogadva
elkezdtünk enni. Még jó, hogy hallgattunk rá, mivel majdnem befejeztük már az
evést, amikor Malik lejött a lépcsőn.
- Ezt megjegyeztem Göndörke –
nézett szúrósan Zayn Harryre, de ő csak jó ízűen nevetett.
- Mi a ma program? – ült le
végül Zayn.
- Meglátogatom Louist – ittam
bele a narancsomba.
- Én is megyek! – tette fel a
kezét Niall, mire ránéztem, és kedvesen elmosolyodtam.
- Én is! – szólt egyszerre
Liam és Zayn.
- Nagyon köszönöm srácok, de
most egyedül szeretnék menni! – mindenkit megleptem, de talán Niallt igazán.
- Miért? – nézett rám nagy
szemekkel.
- Mert nekem nincs semmi
dolgom, ti viszont nagyon elúsztatok a zenéléssel!
- Nem is! – tiltakozott Liam.
- De! Én bemegyek a kórházba,
ti meg a stúdióba! Vita lezárva! – mondtam erélyesebben.
- Délután azért mi is
benézhetünk, vagy kitiltasz végleg? – nézett rám viccesen Zayn.
- Igen, Zayn ez volt a tervem,
kitiltani a kórházból – forgattam a szememet.
- Szóval akkor benézhetünk? –
kérdezte meg újból Liam.
- Igen, benézhettek.
***
-
És a többiek, hogy vannak? – teszi fel újból a kérdést Louis.
-
Jól és hamarosan ők is itt lesznek – mosolygok rá.
-
Mit csinálnak?
-
Mondtam nekik, hogy nézzenek be a stúdióba – halkultam el.
-
Értem – nézett maga elé.
-
Figyelj! – fogtam a kezem közé arcát – Mindent megteszek annak érdekben, hogy
újra teljes életet élhess! – néztem mélyen a szemébe. Egy ideig csak
szomorkásan nézett, majd megszólalt.
-
Talán van valami terved?
- Van! –jelentettem ki
magabiztosan.
