31. Fejezet Megérkeztek az eredmények.

Két hónap telet el és mennyi minden történt. Mikor megtudtuk, hogy Louis beteg nem vesztegettük az időt. Amint tudtunk haza jöttünk és pár hétre rá Móni is kiköltözött Londonba. Bármennyire is akartuk nem akart velünk egy házba lakni, amikor is Harry-nek eszébe jutott egy furcsa, ámbár jó ötlet.

- Úgy is hatalmas a kert, mit szólnátok hozzá, ha egy kis házat építenénk?

- Ez szerintem rosszabb, mintha ide költöznék. Nem elég, hogy ide jövök, de még egy házat is építenétek? Biztos van a környéken egy kis ház ahol, maj…

- Igen Hazz, ez nem is olyan rossz ötlet – állt fel Louis és állát simogatva gondolkozott – Liam?

- Igen? – kapta fel a fejét, nem igazán járt itt lélekben.

- Minden rendben? – kérdeztem tőle halkan, de ő úgy tett mintha meg sem hallotta volna.

- Szerinted az oké lenne, ha építenénk egy kis házat a kertben?

- Öhm, persze, viszont én most felmegyek, kimerültem – majd felcammogott a lépcsőn.

Kíváncsi lennék, mivel fáraszthatta ki magát, hisz csak egy próbájuk volt, de hozzá vannak szokva… mindegy.

- Akkor ezt meg is beszéltük. Építünk egy házat neked, addig pedig kapsz egy szobát – mosolygott Harry Mónira.

- És a mi véleményünk? – horkant fel Zayn – miért csak Liam-től kérdezted meg?

- Mert…mert, ha Ő simán belemegy akkor ti is. Hisz Ő a Daddy-Direction – vont vállat majd kiment a konyhába.

- Nem is tudom srácok, hogy köszönjem meg nektek, ezt, nagy szívességet – nézett ránk könnyes szemmel.

- Hmm, még mi sem, de majd kitaláljuk – nézett a ’távolba’ Louis, mire kedvesen meglöktem.

Szóval aránylag jól teltek a napok egészen tegnaphoz kéthétre, mikor is Louis bevágta maga után az ajtót és az óta alig dugta ki az orrát. Senki nem tudja mi a baj. Eleanor sem. Minden nap jött és az ajtón keresztül beszélt hozzá. Viszont be kell járnia az egyetemre, így nem nagyon tudott gyakran jönni.

Mióta alig látjuk, a kezelésekre sem jár, és attól félek, túl késő lesz. Eddig volt egy kis remény, hogy meggyógyul, de most egyre kevesebb. Soha sem szeretettem magamat becsapni. Be kell látni, ha nem fog bemenni az elkövetkezendő napokban, akkor többet nem is kell bemennie.

Újabb nap. Ma muszáj lesz valamit csinálni Lou-val, ha azt akarjuk, hogy életben maradjon.

Na és Niall… Niall-al a kapcsolatunk, hogy is mondjam… lazább lett. Mindig ott van és segít, viszont a betegség miatt nagyon keveset tudunk egymással tölteni. Még egy kérdőjel az életben.

Lassan kimásztam az ágyból, majd kiválasztottam az aznapi ruhát, ami ez lett:

 Lementem a konyhába. Liam volt csak egyedül a helységben.

- Jó reggelt – köszönt mosolyogva.

- Lehetne jobb is… - keresgéltem valami ehetőt és ihatót.

- Mi a baj? – nézett rám nagy szemekkel, és amikor csak néztem rá neki is leesett, vajon mi lehet a baj?

– Ma ki hozzuk abból a szobából és elvisszük az orvoshoz! – bíztatott és szorosan magához ölelt.

- É-és mi van ha-ha késő? – szipogtam.

- Ilyenre ne is gondolj!

- De Liam, kell! Nem szabad magunkat álomvilágba ringatni, fel kell készülni a legrosszabbra! – töröltem le a könnycseppjeimet.

- Mi a legrosszabb? – lépett be Zayn.

- Ne akard megtudni! – kiabáltam rá, majd felkaptam a tejes dobozt és fölmentem a szobámba.

Előkotortam az albumot és meghúzva a tejes flaskát elkezdtem nézni a képeket. Tisztára, mint valami önmarcangolás. Nem akartam látni a boldog napokat még is néztem. Úgy érzem, ebből erőt meríthetek. Hisz ami nem öl meg az megerősít. Itt egy kép. Az állatkertben vagyunk, Lou átölel és mosolygunk, a kamerába a háttérben pedig egy oroszlán van. Nagyon boldogak voltunk. Még egy ideig néztem a képeket, amikor valaki kopogott.

- Ki az?

- Én! – szólt halkan Louis. Gyorsan fölpattantam még a tejet is véletlen kiöntöttem. Kinyitottam az ajtót, majd lassan bebattyogott a tesóm.

- Mi történt veled? – néztem azokba a gyönyörű szemekbe, amikbe Eleanor beleszeretett.

- Félek.

- És erre most jöttél rá?

- Igen, minél több nap telik el annál közelebb vagyok a hal…

- Ne! –szóltam rá erélyesebben – Meg gyógyulsz! – remek, most hazudtam neki és magamnak, vagy nem?

- Nat! Te is tudod, én is tudom, de azért, kösz – nevetett kínjában – Ma viszont elmegyünk az orvoshoz – mosolygott rám.

 - Ez komoly? – nyílt tágra a szemem.

- Igen – ölelt meg és egy puszit nyomott a homlokomra.

Összeszedtük a srácokat és Eleanor-t is felhívtuk. 1 órán belül mindenki a kapuban volt.

A kocsiban senki nem beszélt. Ötször körbe jártuk a korházat, mire találtunk egy parkolóhelyet.

Az orvos kicsit meglepődött, amikor meglátott minket, de szívélyesen fogadott minket és Lou-t rögtön egy szobába vezette. Mivel néhány kezelést kihagyott előbb megvizsgáltatta, hogy érdemes-e folytatni.

Kb. 20 percet kellett várni és bemehettünk hozzá. Először Eleanor ment be, hisz Ő az elmúlt napokban alig látta.

- Tessék – dugta az orrom alá a kaját Niall.

- Köszi, de…

- Nem vagyok éhes majd később… - próbálta utánozni a hangomat Niall – most eszel, mert nem a szemem láttára fogsz lefogyni! – tömte be az első falatot a számba édesen.

- K-ö-i – nyomtam egy puszit az arcára és aszem’ ott hagytam a kajám felét, amit tőlem kapott zsepivel letörölt.

Épp, hogy lenyeltem az utolsó falatot, amikor megérkeztek az eredmények.

30. Fejezet Halálos beteg vagyok!

- Pár óra múlva, amikor a leleteket megnéztem, de az előzetesek alapján a testvérénél leukémiát diagnosztizáltunk.

Leukémia. Louis. Leukémia. Louis. Leukémia. Másra nem tudok gondolni. Ezek még nem a végleges eredmények. Még van remény, de ha még sincs? Profi orvos vizsgálatok után azt mondja, hogy leukémiás 80% akkor… akkor leukémiás. De nem szabad ennyire negatívnak lenni! Ott van a 20%! Csak egy baj van! Én sose hittem a csodákban. Sose hittem, a szavakban. Csak is abban hittem, amit láttam. Ennek meg kell változnia!

- És ugye ne-nem fog…

- Ezt még nem tudjuk. Többet nem szeretnék mondani, amíg én sem tudom a végleges eredményét – majd föl állt és kezet fogott.

A srácokhoz már egyedül kell, visszamennem úgy látszik. Hogy fogom én ezt elmondani? Lassacskán vissza értem a többiekhez.

- Mi volt? Mit mondott? – sietett elém Harry. Én csak fej csóválva intettem neki, hogy hagyjon.

- Hol van? – kérdeztem most én.

- Még mindig abban a szobában – felelt Liam.

Kopogtam kettőt, majd egy halk ’gyere’ után benyitottam.

- Hogy vagy?- mosolyogtam rá.

- Jól. Mit mondott a doki?

- Hogy várni kell még a leletekkel. Még nem tud semmi biztosat – hadartam el neki, úgy, hogy bele se néztem a szemébe.

- És valami nem biztosat?- nevetett. Hahh, Ő nevet, de ha megtudnád az igazságot, akkor valószínűleg Ő sem nevetne.

- Olyat se mondott! – oké, most hazudtam, de nem bírom elmondani neki, és amíg nem is 100% addig minek idegesítsem?

- Ez biztos?

- Csak tudom, mit beszéltünk! – akadtam ki.

- Jól van, nyugi van tesó! – ölelt át.

Pár percig még beszélgettünk, aztán csatlakoztak a többiek is. Félóra elteltével az orvos is megérkezett. A leletekkel.

- Akkor szeretném közölni a végeredményeket, megkérném, hogy fáradjanak ki addig.

- Muszáj? Úgy is megtudjuk! – nézett kutyaszemekkel Zayn és Louis is nagyban bólogatott. Én csak a földet pásztáztam és éreztem, ahogy Niall közelebb húz magához, viszont megragadtam Louis kezét, így Ő is közelebb került hozzám.

- Legyen. Szóval, sajnálom, de beigazolódott, amit gondoltam.

Mintha egy világ omlott volna össze bennem, vagy még rosszabb. Csak magam elé néztem és éreztem, ahogy egyre nehezebben tudom vissza fogni a könnyeimet.

- Natasa! Minden rendben? –kapta rám a tekintetét Louis.

- Doktor Úr folytassa! - ’parancsoltam’ rá.

- Mr. Tomlinson, maga leukémiás.

És, hogy erre mi volt a reakció? Semmi. Mindenki csak nézett. Úgy tűnt, mintha valami csodára vártak volna. De mire? Hogy azt mondja végén, csak vicceltem? Hah, várhatják.

- Tudtad? – szólalt meg Louis.

- Sejtettem, ahogy a doktor is.

Ezután nem szólt senki semmit, csak pár papírt aláírt Lou, majd újra megszólalt a doktor.

- Mielőtt a legrosszabbra gondolnának, megnyugtatom önöket, hogy korai stádiumban van még a betegség, így minél előbb kezdjük el a kezeléseket, annál hamarabb gyógyul meg.

- Ezt a kezelést Londonban is lehet csinálni?

- Természetesen.

- Akkor ott kívánjuk!

- Rendben, akkor, ha nincs több panasza, akkor távozhatnak is.

Összeszedtük a cuccunkat, kb. úgy néztünk ki, mint akit hipnotizáltak és teljesen magán kívül van. Pedig, nem, nagyon is tudtuk mi lesz most. Paul-nak el kell mondani. Hol is van Paul? Torpantam meg.

- A kocsiban vár! – válaszolt Niall, mint valami gondolatolvasó. Halványan elmosolyodtam, majd gyorsan kocsiba pattantunk.

- Mi volt?

Mindenki hallgatott, Paul pedig nem kérdezett. Egész úton csöndben voltunk, Louis a kezemet szorongatta és engem pásztázott. Niall, a másik kezemet fogta, így pont úgy éreztem magam, mint valami rossz kislány, akire vigyázni kell, nehogy elszaladjon.

Az út végén, szép komótosan kiszálltunk a kocsiból majd a liftbe szálltunk. Zayn szállt ki először, így mindenki őt követte a szobába.

- Szóval akkor elmondjátok mi volt? – szólalt meg Paul, miután mindenki helyet foglalt.

Louis szemei könnyesek lettek, majd… majd sírni kezdett. Még sohasem láttam sírni, max. 6 évesen, amikor leesett a bicikliről, de azóta? Nem nagyon jut eszembe.

Ahogy csak tudtam magamhoz öleltem, és simítgattam a hátát.

- Elmondjam? – suttogtam a fülébe.

- Ne, majd é-én – szipogott.

Szorosan mellé ültem, hogy szembe legyen Paul-al.

- Szóval… kivizsgáltak és…és… arra jutottak, hogy… - itt elcsuklott a hangja és újra sírni kezdett. A többiek is sírtak, vagy is elég vissza fogottan, bár Harry nem titkolta, felállt és szorosan magához ölelte a legjobb barátját. Kicsit eltolta magától, újra szipogott egyet és kimondta:

- Halálos beteg vagyok! Leukémiás vagyok!

29. Fejezet Pörgős nap /2/

 
A kis szobában egyedül maradtam. Már majdnem halálra untam magam, amikor megcsörrent a telefonom.

- Halo?

- Maga Natasa Tomlinson?

- Igen, maga kicsoda?

- Dr. Tot Árpád vagyok. Tegnap a testvéréhez kiment egy mentőautó, ugye?

- I-igen.

- A kollegám elmondta, hogy mi történt, és véleményem szerint több van itt, mint fáradság. Be tudnának jönni valamikor a korházba?

 - Ööhm, persze. Egy pillanat!- gyorsan elő kotortam a kis lapot, remélem elég lesz egy óra az egészre - ha negyed négyre oda megyünk jó?

- Tökéletes! - lediktálta a címet majd elköszöntünk és letettem.

Vajon mi baja lehet? Nem bírnám ki, ha őt is elveszíteném. Nekem már csak ő maradt. Senkim sincs.

Már a sírsás kerülgetett, amikor Paul idegesen jött be.

- Mi történt? – közben letöröltem a könnycseppjeimet, nehogy észrevegye, bár majd neki is el kell mondani, hogy korházba viszem Lou-t, ahova természetesen Ő is jön és ezek után az egész banda is.

- Nagy nehezen elkészültek a srácok az átöltözéssel az utolsó fényképezéshez, amikor Lou-nak elkezdett vérezni az orra.

-Mii? Hisz neki sohasem szokott!

- De most nagyon is! Valami itt nincs rendben! – idegeskedett tovább. Mi baja lehet? Biztos hülyéskedtek a srácokkal, de akkor azt mondta volna Paul is.

- Lou egyre rosszabbul van! – rontott be Niall.

- Hol van?

Karon ragadott és egy-két ajtót kinyitott előttem, majd egy kis szobába vezetett. A falak barnák voltak. Nyugodóságot árasztott, de valahogy még is egyre és egyre idegesebb letettem amint megláttam egy ágyat. Ott feküdt. Liam nagyon tett-vett. Gondolom az orrvérzést próbálta elállítani. Mikor az utolsó lépést is megtettem, ott álltam az ágy mellett. Louis-nak csukva volt a szeme. A mellkasán látni lehetett, ahogy a levegőt veszi. Nem egyenletesen.

- Mi történt? – nyögtem ki.

- Mi sem tudjuk pontosan, Ő volt már csak egyedül az öltözőben, és amikor nem jött ki utána mentem és az orrvérzést próbálta elállítani – ecsetelte Harry.

 - Aztán szóltunk Paul-nak aki kicsit kiakadt, aztán eltűnt. Közben Lou jobban érezte magát és kijött Harry-vel a stúdióba, de ott megint rosszul lett és összeesett. A feje tűz forró volt. Most viszont már normális a testhőmérséklete – fejezte be Zayn.

Nagyon rosszul nézett ki. Tiszta fehér volt. Eszembe jutott Dr. Tot.

- Mentőt hívtatok?

- Nem, nem gondoltuk, hogy szükség lenne rá.

Elő kaptam a telefonom, és kikerestem az híváslistámról a doktort. Pár csengetés után felvette.

- Jó napot!

- Jó napot Doktor Úr! Natasa Tomlinson vagyok, és Louis állapota miatt hívom.

- Igen?

- Hírtelen elkezdett vérezni az orra, magas láza lett, de mostanra már lement és nagyon gyenge, szinte már elájult.

- Ha meg mondja, a tartózkodásuk helyét azonnal küldetek egy mentőautót. Most azonnal ki kell vizsgálnunk!

Leadtam a címet, azt mondta 10 perc és itt van a kocsi. A srácoknak elmondtam kivel beszéltem, de kicsit nehéz volt, mivel én magyarul beszéltem az orvossal, azt akarták szóról szóra fordítsak szóval… a lényeg, hogy megértették. Elég jól, Liam most keresi Paul-t, hogy szóljon neki, addig mi megpróbáljuk Lou-t felébreszteni.

- Louis! Hogy érzed magad? – simogattam meg az arcát. Olyan rossz volt ilyen állapotban látni.

- Natasa? Hogy kerülsz ide? – kérdezett elhaló hangon.

- Többiek szóltak, hogy rosszul lettél!

- Én? Nincs is semmi bajom! – ellenkezett és felült.

- Emlékszel mi történt? – csodálkozott Harry.

- Persze, kicsit rosszul lettem – végig nézett magán, majd megakadta a szeme a vérfolton – Uhh, ezt én csináltam?

- Igen, tesó, nagyon rosszul néztél ki.

- De már jobban festek, nem?

- Igen, de…

- Akkor jó! Folytathatjuk is!

Lassacskán felállt és az ajtóhoz, ment. A többiek viszont ott maradtak, ahol voltak.

- Nem jöttök? – Mi csak ráztuk a fejünket, én pedig a földet kémleltem – Minden rendben?

- Ez igaz? Jönnek a mentők? – lépett, de Paul.

- Mi van? – kiabált Louis

- Igaz! Jönnek és elvisznek kivizsgálni! – pattantam fel az ágyról.

- Natasa, te meg miről beszélsz? Normális vagy? – közeledett felém idegesen.

- Nem vagy jól, mármint nem vagy 100% egészséges! – próbáltam magabiztosnak tűnni, de felesleges, hisz Ő a testvérem, ismer.

- Ezért rögtön ki kell hívni a mentősöket?

- Igen!

A nagy veszekedés közepette meg is érkeztek. Ha azt mondom könnyen belement akkor egy nagyot hazudnék! Kiabált, szinte már verekedett, de a végén bele ment.

***

Egy mentőautóban ülök Lou-val és két mentőssel. Szörnyű, ezt nem így képzeltem. A többiek kocsival jönnek mögöttünk. A tesómon látni lehet, hogy ideges, csak akkor ideges, ha fél és jelen esetben nem is csodálkozom.

- Natasa? – szólalt meg először, mióta kocsiban vagyunk.

- Igen?

- Félek!

- Tudom, de nincs mitől. Én melletted leszek és a srácok is! – bíztattam, bár a vigasztalás nem az én területem. Sose voltam jó benne.

- Én, sem akarlak elveszíteni! – fogta meg a kezem.

- Ezt meg, hogy érted?

- Hallottam, amikor beszéltél hozzám, mikor bejöttél a szobába.

- Héé! Én azt hittem nem vagy magadnál! – ’akadtam’ ki.

Az út további részén egymást próbáltuk nevettetni, de egyszer csak oda értünk.

Lou-t elvitték egy szobába és egy halom vizsgálat alá vetették.

- Tessék, ezt neked hoztam – nyomott Niall egy brióst a kezembe.

- Most nem bírok enni – utasítottam vissza.

- Figyelj! – fordított maga felé – Tudom, hogy most izgulsz, de nincs semmi baja, és ha van, akkor megoldjuk, viszont Lou semmi képen nem szeretné, hogy te is rosszul legyél, mert nem eszel! – majd adott egy csókot és szorosan megölelt – Nem szeretnélek elveszíteni! Szeretlek! – suttogta a fülembe.

- Ki Louis Tomlinson hozzátartozója? – lépett ki a szobából a doktor.

- A húga vagyok, közelebbi nincs. Tudnak már valamit?

- Igen, de négyszemközt szeretnék önnel beszélni.

- Rendben – megszorítottam Niall kezét majd követtem az orvost. Egy kis szobába értünk. Leültem vele szembe. Felkészültem mindenre… vagy még sem?

- Sajnálom, de a testvére egy súlyos betegségben szenved.

- Ne kerteljen doktor Úr! Kérem, mondja el!

- Természetesen, de mielőtt ezt elmondanám előtte meg kell említenem, hogy csak 80% lehetünk biztosak a mostani eredményben.

- Mikor tudjuk 100%? – idegeskedtem tovább.

- Pár óra múlva, amikor a leleteket megnéztem, de az előzetesek alapján a testvérénél…


Bocsi, hogy ilyen későn, de van egy másik blog és hamarosan egy harmadik is ami kívételesen nem One Direction lesz :D
Erre a bejegyzésre szeretnék látni 3-4 komit és egy-két feliratkozót is:)
Ha nem sietsz hagyj nyomot magad után!
by Natália

28. Fejezet Pörgős nap /1/

 *Natasa szemszöge*

 

Ma van az utolsó napunk Magyarországon, aztán irány haza.

Mónival még beszélnem kell erről a költözés témáról, de szerintem bele fog egyezni, és jó lenne, ha nem egyedül lennék lány, ennyi fiú között.

- Jó reggelt!- ébrezgettem Niall-t.

- Már az - válaszolt csukott szemmel és egy hirtelen mozdulattal Ő volt fent én meg lent.

- Nem hittem volna, hogy már korán reggel ilyen fitt vagy – túrtam a hajába, mire egy férfias nyögés hagyta el a száját.

Egyre közeledett, már éreztem a forró leheletét az orromon, amikor kivágódott az ajtó.

- Jó reg… Oo, csak nem meg zavartam valamit?- nevetett Liam. Mondjuk volt is min, mivel annyira megijedtem, hogy szegény Niall-t lelöktem magamról és hanyatt vágódott. 

- Haha, nagyon vicces- fogta a fájó pontot- amúgy miért is jöttél?

- Csak szólni, hogy 5 perc és kész a reggeli.

- Nem lehetett volna szólni 5 perccel később?- morgolódott tovább.

- Nem tehetek róla, hogy Natasa ennyire ijedős, ezt Louis nem mondta.

- Okéoké, 5 perc és lent vagyunk- tessékeltem ki.

- Ugye tudod, hogy gyógy puszi nélkül nem fog begyógyulni?- nézegette magát a tükörben.

- Már kezdtem reménykedni- turkáltam a bőröndben.

- Héé! Gyógy puszit akarok!- kezdett hisztizni, mint egy 5 éves.

- Legyen, és hol fáj?

- Megmutatom- maga felé fordított és újra megcsókolt- most már jobb.

Gyorsan kiválasztottam a ruhát és besiettem a fürdőbe.

- Megvárlak!

- Nem kell Niall, rád nagyobb szükség van, mi rám- szóltam ki.

- Biztos?

- Igen! Hisz nem én éneklek milliók előtt.

Pár perccel később én is kész lettem, de abból az 5 percből 15 lett.

 

- Itt is vagyok- huppantam le az üres székre.

- Ha meg tudsz reggelizni 5 perc alatt, akkor, nincs gond, amúgy neked is jó reggelt- üdvözölt Paul.

Oké, ez az 5 perc most tényleg 5 perc volt és kissé éhes maradtam, de Liam azt mondta, annyi mindent kell ma csinálni, hogy levegőt is elfelejtek majd venni. Na, erre kíváncsi leszek. A hotel előtt egy fekte kis busz várt, sötétített ablakokkal. Mindenki elfoglalta a helyét mire Paul még egyszer elmondta a napi programot.

- Remélem a kis lap, amit tegnap adtam mindenkinek itt van- erre persze csak nekem volt itt- még jó, hogy számítottam erre- majd még egyet adott mindenkinek, még nekem is.

- Nekem itt van!

- Ja tényleg, ha elhagyod akkor egyszerre csak egyet- nevetett, majd vissza adtam neki- szóval, most megyünk a közeli rádióba interjút adni, amin szerintem Natasa is szerepelni fog, azt…

- MII?

- Nyugi, mivel te vagy Lou tesója és Niall barátnője, így 90%-ban biztos vagyok. Apropó Lou! Hallottam mi történt veled, arról még beszélünk!

- Ahaaha- mormogta, bár inkább a telójával foglalkozott.

- Hol is tartottam? Ja, igen, a rádiós meghallgatás után irány az aréna, a többit meg később mondom.

Az út többi részében senki nem szólt senkihez, inkább azt néztünk, hogy Louis milyen gyorsan válaszol az SMS-ekre.

- Eleanor?

- Igen, most van szünete.

- Mit csinál?

- Egyetemen tanul, és 10 perc múlva kezdődik a következő órája.

Többet nem lehetett kihúzni belőle.

- Megjöttünk!- nyitotta ki Paul az ajtót.

Még szerencse, hogy nem a főbejáratnál álltunk meg.

Kaptunk egy-egy kártyát, hogy ezzel tudjuk igazolni magunkat, mintha erre szükség lenne…

- Sziasztok, Johanna vagyok. Én fogom vezetni a rádióműsort, amiben szerepelni fogtok. 20 perc és kezdünk.

Huhh, szerencsére én nem fogok szerepelni. Eddig úgy tűnik.

A srácokat elvitték sminkelni, bár rádióban lesznek nem tv-ben. Mindegy, ők jobban tudják.

 

- Kívánj sok sikert!- adott egy gyors csókot Niall.

- Sok sikert!

- Nem lesz rá szükség!- kiabált vissza, nevetve.

***

A műsor sikeresen lement. Nekem nem kellett szerepelni.

Megint a kocsiban ültünk Papul megfolytatja a napi programot.

-… próba után pedig ruhapróba.

- NEEEEE!!!!!!

- Az olyan rossz?

- Órákon át ruhákat kell próbálni! Nem vagyunk mi lányok!!!

- Csak egy óra az egész utána meg ebéd- fejezte be Paul.

- Az hány órakor is van?- csillant fel Niall szeme.

- 13:00-13:30-ig.

Bólintott egyet majd fejét visszahelyezte a vállamra, ujjainkat pedig összekulcsolta.

- És ruhapróba után?- érdeklődött Liam.

- Nem hinném, hogy a te papírodon más állna, de azért elmondom, hogy autogarmosztás és fénykép készítés a Directionerekkel- olvasta a sorokat.

- Ja, igen. A papírt a rádióállomáson hagytam- vakarta a tarkóját.

- Ezt nem hiszem el, ha mindenhol ott lesznek a paparazzik, azt köszönjétek Liam-nek- turkált a táskájában majd adott még egy lapot.

- Kösz tesó, remélem nem 14:40 és 16:00 között találnak meg- morgolódott Zayn.

- Mi van akkor?

- Jajj, Liam!! Ott a papír előtted! PIHENÉS!! És én nem a paparazzikkal képzeltem el!- akadt ki még jobban.

- Minden rendben van Liam?- fordultam felé?

- Igen- válaszolt gyorsan.

- Jó, de ha va…

- Kiszállás!- vágott közbe Paul.

Itt nem voltak sokan, de azért pár fan itt is volt. A srácok adtak aláírást, meg pár képet is csináltak. Már majdnem beléptem az ajtón, amikor egy 10 éves kislány hangját hallottam meg:

- Kaphatok egy autogarmmot?- kicsit meglepődtem, még soha nem adtam senkinek.

- Persze - mosolyogtam rá kevesen.

Megcsináltuk a képet és adtam neki aláírást is.

- Szerintem nagyon cukik vagytok Zayn-nel.

Először nem tudtam neki mit mondani. Most komolyan összekeverte Zayn-t meg Niall-t, vagy csak a hülyét játssza?

- Zayn Malik?

- Igen, te laksz, velük csak tud, melyikre gondolok! Aki félig pakisztáni- majd elment és csinált egy képet Liam-mel.

Eléggé furcsa volt. Én meg Zayn? De hogy? És… Uhh, ne erről még beszélnünk kell, de kivel is? Niall vagy Zayn, vagy egyszerre mindkettővel. És mit fogok mondani?

Találkoztam egy fannal, aki azt mondta cukik vagyunk Zayn-nel, azzal, aki félig pakisztáni, ha már nem tudom ki az a Zayn.

Hát igen, ez így egy kicsit furán hallatszik.

- Jössz?- tessékelt be szinte az ajtón Zayn.

- Jaa, ige-en.

- Minden ok?- nézett furán.

- Niall?

- Már mindenki bent van, nem tűnt fel?

- Elkalandoztam, viszont majd be…

- Na, végre, hogy Natasa is itt van, akkor Zayn kérlek, gyere!- tuszkolta be egy ajtón – Te pedig- mutatott rám – velem jössz!- intézkedett Paul.

Bevezetett egy stúdióba, ahol épp egy csapat lány énekelt.

- Szünet!- szólt a kis mikrofonba egy 25 év körüli srác – Helo, Szabó Tamás vagyok- fogtak kezet Paul-al.

- Natasa Tomlinson- nyújtottam én is a kezem mire, kezet csókolt.

- Tudom ki vagy- mosolygott kedvesen.

- Khm, hát igen, Ő lenne az, akiről beszéltem.

- Remek, akkor szerintem kezdjünk is hozzá.

- Mihez?- vontam fel a szemöldököm.

- Liam-nek nem sokára itt a szülinapja és arra gondoltam, hogy lenne egy közös ajándék, ami egy lemez lenne.

- De azon énekelni szoktak- vettem gyorsabban a levegőt.

- Hát igen, általában azt szokták csinálni- nevetett Tamás.

- Tudom, ebből már volt egy kis kellemetlenség, de gondolj Liam-re és ha megtetszik még talá…

- Jó! Megcsinálom! De csak Liam kedvéért. Több meg nem lesz.

- Örülök, hogy az Ő kedvéért megcsinálod!- majd adott egy ölelést.

Viszont kiderült, hogy most nem tudjuk elkezdeni, mivel technikai gondok akadtak.

- És amúgy hogy-hogy van itt egy ilyen jól felszerelt stúdió?

- Öö, miért ne lenne? 

- Nem tudom, csak pár szobával arrébb pedig ruhákat próbálnak.

- Nem zárja ki a kettő egymást- nevetett.

A kellemes beszélgetést, Paul telefoncsörgése zavarta meg. Valami fontos lehetett, rögtön felpattantam és kiviharzott az ajtón.

A kis szobában egyedül maradtam. Már majdnem halálra untam magam, amikor megcsörrent a telefonom.

Új Blogom:)

Sikeresen megírtam az új blogom prológusát:)

www.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Ffriendorlovefanfiction.blogspot.hu%2F&h=gAQHfewLL

Remélem ez a blogom is tetszeni fog. :)

27. Fejezet Biztos?

                                           *Natasa szemszöge*

Hallottam, ahogy Louis elhaló hangon szól, hogy menjek. Nem kellett kétszer kérni, de amint beléptem szörnyű látvány fogadott. Szemem láttára esett össze, a kép amit a kezében tartott leesett a földre, a képkeret pedig össze tört.

- Louis!- rogytam mellé és fejét az ölembe tettem úgy kezdtem kicsit pofozgatni, hogy felébredjen, de nem történt semmi.

- Lou, nem te nem hagyhatsz itt! Kérlek nyisd ki a szemed!- kiabáltam már, de nem történt semmi a többiek  viszont utol értek.

                                             *Harry szemszöge*

Natasa előre rohant minket meg megrohamozott néhány rajongó. Hihetetlen, hogy ezek mindent tudnak rólunk, hogy hol és mikor vagyunk. Nagy nehezen azért átvergődtünk a tömegen, amikor meghallottuk, hogy valaki kiabál. Hirtelen mindenki megtorpant, de szerencsére Niall észbe kapott és fölrohant a lépcsőn utána pedig én. Követtük a hangokat és megláttuk a földön Natasát és az....az ölében Louis-t.

- Lou, nem te nem hagyhatsz itt! Kérlek nyisd ki a szemed!- kiabálta keservesen Natasa, de nem történt semmi. Ott feküdt eszméletlenül a legjobb barátom.

- Hívom a mentőket!!- szólt Liam, majd elővette a telefont, de nem csinált semmit.

- Akkor nem hívod??

- De, hogy van magyarul?- esett pánikba.

- Úristen Payne, már ennyit nem lehet rád bízni?- akadtam ki majd kikaptam a kezéből a telefont és tárcsáztam a számot. Nem törődve a nyelvvel elmondtam a angolul az infókat a mentősek pedig azt mondták, néhány perc és itt vannak.

Amíg vártunk Lou-t feltettük az ágyra, Natasa meg végig fogta a kezét és beszélt hozzá, hogy "Louis ébredj fel!" "Nem hagyhatsz itt!" és keservesen sírt. Olyan rossz volt így látni őket. Niall próbálta vigasztalni Natasát, de ez nem igazán jött össze. Csöngettetek. Megjöttek a mentősök, Móni felkísérte őket, majd egy orvos megvizsgálta a barátomat. Valamit, mondott, de nem értettem.

                                          *Natasa szemszöge*

Végre, hogy megjött az orvos.

- Mi a baja?- szipogtam.

- Egyszerű kimerülés.

- De miért nem ébred fel?

- Mint mondtam, kimerülés és nagyon kimerült. Pár óráig még aludni fog, komolyabb baja nincs.- kezet fogtam az orvossal majd távozott.

- Na mit mondott?- ugrott mellém Harry.

- Csak, hogy kimerült és pihenni e kell.- mosolyogtam biztatóan mire ő is mosolygott.

*Pár órával később*

Épp a nappaliban néztük a tv-t amikor Lou battyogott le a lépcsőről. Mi csak néztük ő pedig a konyhába ment. Gyorsan felpattantam és utána mentem.

- Jól vagy?- öleltem át szorosan, kis ideig habozott majd vissza ölelt.

- Igen, jobban.- mosolygott.

- Az orvos azt mondta kimerültél.

Nem mondott semmit csak kiment a többiekhez.

- Jól vagy tesó?- ölelte meg Hazz.

- Természetesen.- nevette el magát, majd levágta magát az én helyemre.

Órákig csak néztük a tv-t még szerencse, hogy betudtuk állítani angolra így ők is értették a filmet. De minden jónak vége van egyszer, így ennek is. Liam telefonja csörgött.

- Halo?Igen…..Tudjuk…..Most?......Oké, indulunk. Paul hívott, hogy menjünk a hotelbe, mert holnap korán kell kelni.

- Akkor holnap találkoztunk.- néztem Mónira.

- Nagyon köszönöm.- ölelt meg erősen, majd sorra ölelte a srácokat, a taxi is megérkezett és 20 perc alatt már a hotelban voltunk.

- Remek. Mindenki itt van?- jött Paul.

- Igen.

- Akkor itt van a holnapi menetrend.

07:30  Kelés

08:00 Reggeli

10:00 Rádiós megjelenés

10:45 Koncertpróba

12:00 Ruhapróba

13:00 Ebéd

13:30 Autogramosztás, fénykép készítés Directionerekkel

14:40 Pihenés

16:00 Főpróba

18:00 V.I.P. jegyesekkel találkozás és beszélgetés

18:30 Sminkelés és átöltözés

19:00 koncert

Hát mit ne mondjak elég jól bevannak osztva szinte percre pontosan.

 - Akkor én most aszem’ megyek aludni.- vakarta a tarkóját Li

- Nem csak te, mindenki!- nézett ránk.

Mindenki elvonult, először én mentem a fürdőbe, majd Niall.

Már majdnem elaludtam, amikor éreztem, hogy besüpped egy kicsit az ágy, szóval Ő is itt van.

- Alszol?- szólalt meg.

- Nem.

- Izgulsz?

- Nem.

- Héé, ugye minden rendben?- fordított meg.

- Persze, csak álmos vagyok. – mosolyogtam rá és kezemmel megsimítottam a puha bőrét. Ő is mosolygott majd egyre közeledett, majd megcsókolt. A pillangók újra felébredtek a gyomromban és csakúgy szárnyaltak. Annyira szeretem ezt a haspókot. Mire észbe kapok már csak egy boxer van rajta rajtam pedig egy melltartó és bugyi. Kicsit eltoltam magamtól.

- Óó, bocsi nem akartam csak annyira…- szabadkozott, de én újra megcsókoltam.

- Nem a te hibád.- csókoltam tovább, majd a boxeréhez nyúltam, de most ő állított le.

- Akarod?

- Igen.- pirultam el.

- Biztos? Én várok rád ameddig csak kell!- nézett rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel.

- Biztos.

Majd tovább csókolt hevesen, de ugyan akkor lágyan.

A többi pedig már történelem.

Hát akkor ez lett volna a 27. Fejezet :)

Várnák pár komit, hogy tudjam mi a véleményetek a blogról.

Már nincs sok a szavazás végéig :D Elég szoros eddig az állás.

Van egy új blogom, hamarosan jön a prológus is :) 

http://friendorlovefanfiction.blogspot.hu/