*Natasa
szemszöge*
Hallottam, ahogy Louis elhaló hangon szól, hogy menjek. Nem kellett kétszer kérni, de amint beléptem szörnyű látvány fogadott. Szemem láttára esett össze, a kép amit a kezében tartott leesett a földre, a képkeret pedig össze tört.
- Louis!- rogytam mellé és fejét az ölembe tettem úgy kezdtem
kicsit pofozgatni, hogy felébredjen, de nem történt semmi.
- Lou, nem te nem hagyhatsz itt! Kérlek nyisd ki a szemed!-
kiabáltam már, de nem történt semmi a többiek viszont utol értek.
*Harry szemszöge*
Natasa előre rohant minket meg megrohamozott néhány rajongó. Hihetetlen,
hogy ezek mindent tudnak rólunk, hogy hol és mikor vagyunk. Nagy nehezen azért
átvergődtünk a
tömegen, amikor meghallottuk, hogy valaki kiabál. Hirtelen mindenki megtorpant,
de szerencsére Niall észbe kapott és fölrohant a lépcsőn utána pedig én. Követtük a hangokat és
megláttuk a földön Natasát és az....az ölében Louis-t.
- Lou, nem te nem hagyhatsz itt! Kérlek nyisd ki a szemed!-
kiabálta keservesen Natasa, de nem történt semmi. Ott feküdt eszméletlenül a
legjobb barátom.
- Hívom a mentőket!!- szólt Liam, majd elővette a telefont, de nem csinált semmit.
- Akkor nem hívod??
- De, hogy van magyarul?- esett pánikba.
- Úristen Payne, már ennyit nem lehet rád bízni?- akadtam ki majd
kikaptam a kezéből a telefont és tárcsáztam a számot. Nem törődve a nyelvvel elmondtam a angolul az infókat a
mentősek pedig
azt mondták, néhány perc és itt vannak.
Amíg vártunk Lou-t feltettük az ágyra, Natasa meg végig fogta a
kezét és beszélt hozzá, hogy "Louis ébredj fel!" "Nem hagyhatsz
itt!" és keservesen sírt. Olyan rossz volt így látni őket. Niall próbálta vigasztalni Natasát, de ez
nem igazán jött össze. Csöngettetek. Megjöttek a mentősök, Móni felkísérte őket, majd egy orvos megvizsgálta a barátomat.
Valamit, mondott, de nem értettem.
*Natasa
szemszöge*
Végre, hogy megjött az orvos.
- Mi a baja?- szipogtam.
- Egyszerű kimerülés.
- De miért nem ébred fel?
- Mint mondtam, kimerülés és nagyon kimerült. Pár óráig még aludni
fog, komolyabb baja nincs.- kezet fogtam az orvossal majd távozott.
- Na mit mondott?- ugrott mellém Harry.
- Csak, hogy kimerült és pihenni e kell.- mosolyogtam biztatóan
mire ő is
mosolygott.
*Pár órával később*
Épp a nappaliban néztük a tv-t amikor Lou battyogott le a lépcsőről. Mi csak néztük ő pedig a konyhába ment. Gyorsan felpattantam és
utána mentem.
- Jól vagy?- öleltem át szorosan, kis ideig habozott majd vissza
ölelt.
- Igen, jobban.- mosolygott.
- Az orvos azt mondta kimerültél.
Nem mondott semmit csak kiment a többiekhez.
- Jól vagy tesó?- ölelte meg Hazz.
- Természetesen.- nevette el magát, majd levágta magát az én helyemre.
Órákig csak néztük a tv-t még szerencse, hogy betudtuk állítani
angolra így ők is értették a filmet. De minden jónak vége van egyszer, így
ennek is. Liam telefonja csörgött.
- Halo?Igen…..Tudjuk…..Most?......Oké, indulunk. Paul hívott, hogy
menjünk a hotelbe, mert holnap korán kell kelni.
- Akkor holnap találkoztunk.- néztem Mónira.
- Nagyon köszönöm.- ölelt meg erősen, majd sorra ölelte a srácokat, a taxi is
megérkezett és 20 perc alatt már a hotelban voltunk.
- Remek. Mindenki itt van?- jött Paul.
- Igen.
- Akkor itt van a holnapi menetrend.
07:30 Kelés
08:00 Reggeli
10:00 Rádiós megjelenés
10:45 Koncertpróba
12:00 Ruhapróba
13:00 Ebéd
13:30 Autogramosztás, fénykép
készítés Directionerekkel
14:40 Pihenés
16:00 Főpróba
18:00 V.I.P. jegyesekkel találkozás
és beszélgetés
18:30 Sminkelés és átöltözés
19:00 koncert
Hát mit ne mondjak elég jól bevannak osztva szinte percre
pontosan.
- Akkor én most aszem’ megyek aludni.- vakarta
a tarkóját Li
- Nem csak te, mindenki!- nézett ránk.
Mindenki elvonult, először én mentem a fürdőbe, majd Niall.
Már majdnem elaludtam, amikor
éreztem, hogy besüpped egy kicsit az ágy, szóval Ő is itt van.
- Alszol?- szólalt meg.
- Nem.
- Izgulsz?
- Nem.
- Héé, ugye minden rendben?-
fordított meg.
- Persze, csak álmos vagyok. –
mosolyogtam rá és kezemmel megsimítottam a puha bőrét. Ő is mosolygott majd egyre
közeledett, majd megcsókolt. A pillangók újra felébredtek a gyomromban és
csakúgy szárnyaltak. Annyira szeretem ezt a haspókot. Mire észbe kapok már csak
egy boxer van rajta rajtam pedig egy melltartó és bugyi. Kicsit eltoltam
magamtól.
- Óó, bocsi nem akartam csak
annyira…- szabadkozott, de én újra megcsókoltam.
- Nem a te hibád.- csókoltam
tovább, majd a boxeréhez nyúltam, de most ő állított le.
- Akarod?
- Igen.- pirultam el.
- Biztos? Én várok rád ameddig csak
kell!- nézett rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel.
- Biztos.
Majd tovább csókolt hevesen, de
ugyan akkor lágyan.
A többi pedig már történelem.
Hát akkor ez lett volna a 27. Fejezet :)
Várnák pár komit, hogy tudjam mi a véleményetek a blogról.
Már nincs sok a szavazás végéig :D Elég szoros eddig az állás.
Van egy új blogom, hamarosan jön a prológus is :)
Nagyon tetszik =)
VálaszTörléssiess a kövivel..
VálaszTörlés